NOL • Metazin • 2007. augusztus 23.
A globalizáció sokak szerint a 20. század második felének terméke. A globalizációkutatás amerikai szaktekintélye legújabb könyvében amellett érvel, hogy a folyamat már sokkal korábban, az emberi társadalom kialakulásával elkezdődött.A ’globalizáció’ kifejezés meglehetősen új keletű: 1961-ben használták először. Maga a globalizáció viszont már 50 000 éve elkezdődött, amikor egy kis afrikai törzs felkerekedett, és elhagyta a kontinenst. Az emberi közösségek bomlása és alakulása azóta tart. A mezőgazdaság megjelenése, vagyis a közösségek letelepedése sem vetett neki véget, hiszen a földművesek kereskednek. Az árucserével pedig nőtt az egymásrautaltság, és erősödött az embercsoportok közti kapcsolat. A mai világ lényegében az emberek közötti ilyen összefonódás, vagyis a széles értelemben vett globalizáció eredménye – mondta Nayan Chanda, a Yale Globalizációs Központjának elnöke egy júniusi konferencián.
Chanda nemrég megjelent Összekötve: Hogyan alakították a globalizációt a kereskedők, hittérítők, kalandorok és katonák? című könyvéről beszélt. Az anekdotákkal és történelmi párhuzamokkal átszőtt könyvben a szerző azt taglalja, hogy a globalizáció nem csak az elmúlt néhány évtized terméke.
A kereskedők már az ókorban kapcsolatot teremtettek a távoli kultúrák és társadalmak között: Európába selymet és fűszereket, az arab világba porcelánt és illatszereket vittek. A gyakran kontinenshatárokon átnyúló háborúk szintén a népesség és a kulturális szokások keveredésével jártak. A 17. századtól virágzott a rabszolga-kereskedelem is, amit akár a globális munkaerő-áramlás egy korai és embertelen formájának is tekinthetünk. A hittérítők a középkortól kezdve egészen napjainkig a világ távoli pontjaira exportálják vallási nézeteiket és hagyományaikat. A nemzetközi nem kormányzati szervezetek (NGO) is a hittérítők modern változatának tekinthetők. A turistaosztályok hátizsákos utazói pedig a nagy felfedezők – Vasco da Gama, Ibn Battuta és Marco Polo – örökösei.
Az elmúlt évtizedek annyiban hoztak csak újat, hogy a technikai fejlődés következtében felgyorsult a világ. A szamarat és a vitorlás lélekvesztőt teherhajók és sugárhajtású repülők, a lovas futárokat a telex, majd az e-mail váltotta, amitől a globalizáció sokkal látványosabb, mint korábban valaha.
Chanda elismeri, hogy a folyamatnak nem csak nyertesei vannak. Miközben a nyugati nagyvárosok egyre sokszínűbbek, számos kis nyelv és kultúra kihalófélben van. Egyre több thai, kínai, indiai és egyéb egzotikus étterem nyílik a fejlett világban, miközben az egzotikus országok mindinkább átveszik a nyugati kultúrát és fogyasztási szokásokat. A New York-i parkokban reggelente sokan végeznek tajcsi gyakorlatokat, Kínában a jobb módúak divatos nyugati cuccokat vásárolnak.
Az ellenállás viszont Chanda szerint teljesen felesleges volna. A kereskedelem, a gyarmatosítás és az emberek elvándorlása évszázadok alatt erősítette a globalizációs folyamatokat, amelyek mára visszafordíthatatlanná váltak. Ma már teljesen természetesnek vesszük, hogy Afrikában őshonos, de Dél-Amerikában termesztett kávé főzetét kortyolgatjuk. Ezért abban sincs semmi megbotránkoztató, ha az amerikai világmárkák áruit japán mérnökök tervei alapján és Tajvanban készített számítógépes programok segítségével Kínában gyártják.
