NOL • Népszabadság Online • 2007. május 17
Valakiknek végül is csökkenteni kell a széndioxid-kibocsátást. Ha nem az iparnak, akkor például a háztartásoknak vagy a teherfuvarozásnak. A döntéshez társadalmi vitát kell folytatni az elvekről. Kinek van joga szennyezni, kire hárul a felelősség, kinek mekkora a teherbíró képessége és mit kezdünk a társadalmi vagyonnal? Ezt a vitát nem lehet megspórolni.
Szabó Zoltán a Levegő Munkacsoport programvezetője annak kapcsán fejti ki véleményét, hogy az Európai Bizottság úgy döntött: "Magyarország kevesebbet oszthat ki az üvegházhatású gázok kibocsátási egységeiből, mint amennyit tervezett. A Bizottság azt várja el, hogy Magyarország a 2008-2012-re nemzeti kiosztási tervben vonatkozó jelzett kvótát 12,4 százalékkal csökkentse, évi 26,9 millió tonnára. Ez évi 3,8 millió tonna CO2-egyenértékkel kevesebb, mint amit a magyar kormány kiosztani tervezett.
A magyar lakosság egy főre jutó kibocsátása ma is közel másfélszerese a világátlagnak. Ezt a durván 8 tonna CO2-egyenértéket az évszázad közepére drasztikusan felezni-harmadolni kellene.
Az emberi tevékenység által okozott éghajlatváltozás megkezdődött. Korlátozni kell a kibocsátást. Ebből pedig mindenkinek ki kell vennie a részét. A felelősség globális. A kibocsátási jogok a társadalmi vagyon részét képezik. Ha valaki többet szennyez, más kevesebbet szennyezhet. Ha a gazdaság szereplőinek több kvótát juttatunk, a háztartásoknak, a mezőgazdaságnak, a közlekedésnek stb. kevesebb kibocsátási lehetőség marad. Ekkor az ipar helyett ezeken a területeken kell majd a szükséges csökkentéseket megvalósítani. Itt tehát nem kevesebbről van szó, mint a társadalmi vagyon újraelosztásáról.
Az ipar képviselőinek igazuk lehet abban, hogy ha más országokban lazán kezelik a kvótát, itthon viszont szigorúan, akkor versenyhátrányba kerülhetnek. Ez sajnos a rendszer gyengesége. De nem lehet mindenkinek kedvezni."
(Szabó Zoltán cikke a Népszabadság pénteki számában, a Vélemény rovatban jelenik meg.)
